Ugrás a tartalomra

Kárpátaljai alkotók nyerték a VII. Kulturális Filmek Fesztiválját

2021.08.30
11:07
2021.08.30
11:21
Forrás
közlemény, Pannon RTV
Az eseménynek idén a magyarországi Tállya település adott otthont.

Az 1 millió forintos fődíjat az MTVA ungvári tudósítói Kovács Géza, Vass Tamás és Bereczky Tamás által készített „A reménytelenségből érkeztek” című film kapta. A Magyar Művészeti Akadémia által felajánlott 550 ezer forintos II. díjat a Kányádi Sándorról készült kisfilm kapta, amelyet a kolozsvári Xantus Gábor és Xantus Áron készített. A 250-ezer forintos III. díjat a kárpátaljai TV21 munkatársai kapták, Debreceni Kamilla és Ball Béla az „Úgy hívnak, hogy Péter kő” című filmjükért.

A KESMA által felajánlott 800 ezer forintos legjobb operatőrnek járó különdíjat Dr. Szabó László, a Mediaworks Hungary Zrt. vezérigazgatója adta át a felvidéki Tomojka Vojtko Bélának. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 100 ezer forintos díját a gyergyószentmiklósi Zsigmond Attila kapta „A gyimesi gardonkészítő” című alkotásáért. A 300 ezer forintos közönségdíjat a Brazíliában élő Costa Henryco kapta „A Canga - magyar brazil étterem" című munkájáért.

Kulturális Filmek Fesztiválja

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.