Ugrás a tartalomra

Megtartották a nemrég alakult Karlóca Újjáépítési és Fejlesztési Bizottság első ülését

2021.09.03
18:07
2021.09.03
19:57
Forrás
Pannon RTV
A már megvalósult projektekről és a jövőbeli tervekről beszéltek. A gyűlésen részt vett Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke, Vasilije szerémségi püspök és Maja Gojković művelődési miniszter.

A Karlóca Újjáépítési és Fejlesztési Bizottság első ülésén eldöntötték, hogy egy olyan hároméves tervet fognak létrehozni, ami a szellemiség megújítására és a kultúra fejlesztésére hivatott. Beszéltek továbbá az eddig elért eredményekről.

Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke: „Úgy gondolom, hogy a bizottsági tagok közös erőfeszítésével megvalósíthatjuk a terveinket. 2018 óta a tartomány 300 millió dinárt különített el Karlóca eddigi felújításaira, amelyek továbbra is folyamatban vannak.”

A gyűlés után a vendégek meglátogatták a római katolikus plébánia hivatalát, a székesegyházat, a Patriarchátusi palotát és a könyvtárat.

Vasilije szerémségi püspök: „Köszönöm a szerb kormánynak és a tartományi kormánynak az eddigi munkát. Továbbra is nagy ambícióink és terveink vannak arra, hogy Karlócán visszahozzuk azt a szellemet és történelmi képet, amely a történelem során élt az emberekben.”

Karlóca valóban gyönyörű hely - mondta Maja Gojković. A szerb művelődési és tájékoztatási miniszter azt mondta, mindenféleképpen követnie kell a kulturális turizmus modern trendjeit.

„Ma arról tárgyaltunk, és mindannyian egyetértettünk abban, hogy itt Karlócán fel kell építeni egy kulturális központot, amely magában foglalja a kultúra minden aspektusát. Ahol színházi előadásokat, művészeti események és zenei fesztiválokat lehetne tartani, de akár mozivá is válhat.”

Az eseményen részt vett továbbá Dragana Milošević tartományi művelődési, tájékoztatási és vallási közösségekkel való kapcsolattartásért felelős titkár, valamint Aleksandar Stojkečić, Karlóca polgármestere.

Karlóca Újjáépítési és Fejlesztési Bizottság
Igor Mirović
Maja Gojković
Vasilije
ülés

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.