Ugrás a tartalomra

Topolya a részletekben lakozik - fotókiállítás

2021.09.10
19:12
2021.09.10
19:43
Forrás
Pannon RTV
26 alkotótól több mint száz pályamű érkezett a Topolya a részletekben lakozik elnevezésű fotókiállításra. A legjobb alkotásokért járó díjakat ma adták át a helyi könyvtárban.

A topolyai önkormányzat kezdeményezésének köszönhetően az idei évtől két egyenrangú első díjat adományoznak. Az egyiket ezek közül Kadvány Kitti, a másikat pedig Nádor-Virág Anikó érdemelte ki. A Topolyáról Magyarországra elszármazott gyógyszerész mindig örömmel ragad fényképezőgépet, amikor hazatér szülővárosába.

„Ez a vöröshagymának a virága, és ezt akkor fotóztam, amikor hazajöttem, és lementem a kertbe. Akkor láttam, hogy milyen hatalmas, szép virágokkal van a vöröshagyma a kertben, és tele volt bogárral. Mondjuk, itt ez most bogármentes kép, de úgy van fényképezve, hogy két fénykép, két kép van egymásra fotózva, attól látszik ilyen elmosódottnak.”

A Topolya a részletekben lakozik fotópályázat 13 évvel ezelőtt indult útra.

Náray Éva, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár igazgatója: „Azt szeretnénk, ha a pályázaton részt vevők megmutatnák Topolyából azokat a kis, apró részleteket, amelyek mellett lehet, hogy elmegyünk mindennap és nem vesszük észre, közben csodálatosak és nagyon szépek, és azt szeretnénk, hogy megmutassák a résztvevők a fényképeken keresztül, hogy mitől élhető ez a város, miért szerethető ez a város, és kinek mit jelent Topolya.”

Topolya község önkormányzatának a javaslatára a könyvtár elfogadta, hogy ezentúl két első díjat adományoznak – mondta Tomik Nimród, a Községi Képviselő-testület elnökhelyettese, aki helytörténeti kutatással is foglalkozik.

„Két, fotózásban és filmkészítésben is megkerülhetetlen személyről is neveztünk el díjat, Rind Istvánról és Egri Józsefről. Ők hosszú évtizedeken keresztül fényképezték, illetve filmezték Topolyát, és nagyon örülünk annak, hogy róluk most díjat tudtunk elnevezni.”

A fényképkiállításon második díjat kapott Vesna Vujičić, a harmadik helyezett pedig Sead Ajdari lett. Különdíjban hatan részesültek.

Topolya
Topolya Napok
fotókiállítás

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.