Ugrás a tartalomra

Szeli Istvánra emlékezve

2021.09.12
06:58
2021.09.12
17:16
Forrás
Pannon RTV
Ünnepi keretek között emlékeztek meg Szeli István akadémikusról Zentán. Tiszteletére szülőházánál emléktáblát avattak, emellett egy mellszobrot is lelepleztek, amely a Zentai Gimnázium előcsarnokában kapott helyet.

Szeli István akadémikus 100 éve született. Tiszteletére szülőházánál emléktáblát avattak. Az eseményen Fodor István, nyugalmazott újságíró méltatta az akadémikust: „Szoros kötődése volt Zentához, érzelmileg is, irodalmi szempontból is.”

A Zentai Gimnázium épületében ünnepi műsorral emlékeztek meg Szeli Istvánról. Mellszobra az épület előcsarnokában került elhelyezésre, amelyet a gimnázium igazgatója és a diákparlament képviselője közösen lepleztek le.

Ujházi Éva, igazgató, Zentai Gimnázium: „Pályafutásával példát szeretnénk mutatni a gyerekeinknek, hogy munkával, kitartással, hittel sokat lehet elérni.”

A szobrot a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével állították.

Hajnal Jenő, elnök, Magyar Nemzeti Tanács: „Az, hogy a Zentai Gimnázium előcsarnokában ez a szobor most itt látható, meghatározza úgy gondolom ennek az intézménynek a jövőjét és egy kicsit a múltjáról is szól, de még inkább a jelenéről és a jövőjéről. Arról, hogy megkerülhetetlen lesz a tanár úr személyisége, az öröksége mindenki számára, aki belép ezen az ajtón vagy eltávozik.”

Az akadémikusra való emlékezés a vajdasági magyar kultúra egy jeles pillanata – hangzott el az eseményen.

Zenta
szobor
Magyar Nemzeti Tanács
Hajnal Jenő
Zentai Gimnázium
Ujházi Éva

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.