Ugrás a tartalomra

Ferenc pápa zsidók és keresztények egységét szorgalmazta az antiszemitizmussal szemben

2021.09.12
11:15
2022.05.03
15:03
Forrás
MTI
A Budapest két partját összekötő Lánchídhoz hasonlította a keresztény és a zsidó közösségek testvéri kapcsolatát Ferenc pápa.

Egységet szorgalmazott az európai antiszemitizmus ellen a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a zsidó közösségek képviselőivel tartott találkozón. Ferenc pápa hangsúlyozta, zsidók és keresztények elkötelezettsége vezetett a múltbéli válaszfalak lebontásához. "Zsidók és keresztények már nem az idegent, hanem a barátot akarjuk látni egymásban, nem az ellenfelet, hanem a testvért" - mondta a katolikus egyházfő. Keresztényekre és zsidókra utalva kijelentette, "a világ csak akkor fog nekünk hinni, ha a béke gyökereivé és az egység csíráivá válunk". Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke azt mondta: a katolikus egyházfő magyarországi látogatása "megerősít bennünket az Isten kimondhatatlan ajándékában, Jézus Krisztusban, keresztyén hitünkben, kultúránkban és keresztyén szolgálatunkban". A néhány napja kórházba került Frölich Róbert országos főrabbi üzenetét Radnóti Zoltán főrabbi tolmácsolta. A zsidóság és a kereszténység közös hitbeli öröksége, szent hagyománya az ellentétekkel terhelt múlt ellenére is bevilágítja a jelent és jelzőfényül szolgál az emberiség közös jövője számára - írta az országos főrabbi.

Ferenc pápa: „Szeretném veletek felidézni veletek a Lánchídnak a képét, ami ennek a városnak a jelképe. Nem különválasztja a szemeket, hanem egybetartja. A Duna oldalait. Nem arról van szó, hogy saját önzésünkkel kisajátítunk, az egónkat állítjuk előtérbe, integrálunk és összekapcsolunk. Ehhez imádkozni kell, nevelni kell a testvériségre. Átalakítani a gyűlöletet.”

keresztény
zsidó
antiszemitizmus
Ferenc pápa

Most

11:34, Frissítve: 11:41

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.
21:59, Frissítve: 11:04

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.