Ugrás a tartalomra

Ferenc pápa Szent István és Szent Erzsébet bátorságát és hitét emelte ki a zárómisén

2021.09.12
15:39
2022.05.03
15:02
Forrás
MTI
Hosszú idő után ismét Magyarországra látogatott a mindenkori katolikus egyház feje. Ferenc pápa pontifikálta az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét Budapesten a Hősök terén.

A kongresszust lezáró úgynevezett statio orbis szentmise hagyományosan a katolikus rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. Tömegek vettek részt a magyar fővárosban megrendezett szentmisén.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek köszöntötte Ferenc pápát a Hősök terén. Erős szimbólumnak nevezte a szentmisét, amely kifejezi az egységet az egész világból érkezett püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel és valamennyi hívővel. A bíboros szerint sok áldás kísérte a missziós kereszt útját Magyarországon, amely az eucharisztikus kongresszus szimbóluma.

„Számunkra az idők élő jelét mutatja, vagyis az egyház hivatását az emberek között, hogy Krisztus küldötte, hírvivője legyen a nemzetek számára. Ő maga Jézus Krisztus az élő vizek forrása, aki beteljesíti a 87. zsoltár ígéretét. Minden forrásunk belőled fakad, Krisztus bennünk, Krisztus az eucharisztiában az örök élet és boldogság forrása minden nép számára.”

Erdő Péter a missziós kereszt másolatát ajándékozta Ferenc pápának.

Ferenc pápa Szent István és Szent Erzsébet bátorságát és hitét emelte ki a zárómisén. A hívőkhöz fordulva azt mondta, engedni kell, hogy a találkozás Jézussal az eucharisztiában átalakítson bennünket, ahogyan átalakította a nagy és bátor szenteket, akiket tiszteltek, mint Szent István és Szent Erzsébet is.

Homíliáját Ferenc pápa kérdéssel kezdte, azt firtatva, mit és kit jelent Isten minden egyes ember számára: „Ma is rászegezi a tekintetét mindannyiunkra, és személyesen felteszi nekünk a kérdést. Ki vagyok valójában a te számodra? Olyan kérdés ez, amely mindannyiunktól nemcsak egy fontos választ vár el a katekizmus alapján, hanem személyesen az életünkkel adható választ. Ebből a válaszból születik meg a tanítványi kapcsolat megújulása. Ez három lépésben megy végbe a tanítványoknál. Mi is megtehetjük ezeket. Jézus hirdetése az első, a mérlegelés Jézussal, ez a második. Jézus követése a harmadik.”

A Római Katolikus Egyház feje hangsúlyozta, az eucharisztia emlékeztet bennünket arra, kicsoda Isten, és ezt nem szavakkal teszi, hanem kézzelfoghatóan megmutatva.

Ferenc pápa külön köszönetet mondott mindazoknak, akik ennek a napnak megvalósításán dolgoztak.

Az egyházfőnek személyes üzenete is volt a magyarok számára: „Régen ti, magyarok tiszteletből nem mondtátok ki Mária nevét, hanem úgy szólítottátok meg mint a királynét is. A Boldogasszony régi nagy patrónátok kísérjen és áldjon meg benneteket. Áldásom ebből a nagyvárosból szeretne mindenkit elérni. Főként a gyermeket és a fiatalokat, az időseket és a betegeket. A szegényeket és a kirekesztetteket. Veletek és értetek mondom: Isten, áldd meg a magyart!”

A szentmise az Úrangyala elimádkozásával, a pápai és a magyar Himnusz, a Boldogasszony anyánk, majd a kongresszus himnuszának eléneklésével fejeződött be. Az eseményen részt vett mások mellett Áder János magyar köztársasági elnök; Orbán Viktor magyar miniszterelnök; Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke is. 

Budapest
Hősök tere
zárómise
Ferenc pápa

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.