Ugrás a tartalomra

Enyhén csökken az erdőirtás az Amazonas brazíliai részén

2021.09.13
18:14
Forrás
www.elobolygonk.hu
Második hónapja csökken az erdőirtás mértéke az Amazonas-medence brazíliai térségében az egy évvel korábbihoz képest, derült ki a brazil kormány által közzétett előzetes adatokból.

2021 augusztusában 918 négyzetkilométernyi erdőt vágtak ki, 32 százalékkal kevesebbet, mint amennyit múlt év augusztusában irtottak ki az Inpe nemzeti űrkutatási ügynökség adatai szerint. 2021 januárja és augusztusa között az erdőirtás 1,2 százalékkal – 6026 négyzetkilométerrel – csökkent. Az enyhe csökkenés ellenére idén mintegy kétszer annyi területen vágták ki az erdőt, mint 2018. január–augusztusi időszakában, azaz Jair Bolsonaro elnök hivatalba lépése előtt. Az erdőirtás 2019-ben Bolsonaro beiktatása után gyorsult fel újra, az új államfő ugyanis hivatalba lépése után szinte azonnal enyhített a környezetvédelmi rendelkezéseken.

Az elmúlt hetekben azonban több jel is arra utalt, hogy a Bolsonaro-kormány lépéseket tesz a felgyorsult erdőirtás megfékezésére. Megduplázták például a környezetvédelmi költségvetést, és azt tervezik, hogy mintegy 700 új környezetvédelmi terepmunkást alkalmaznak – jelentettek be augusztusban Joaquim Pereira Leite környezetvédelmi miniszter. A folyamatosan nagy területen folyó erdőirtás segíti az erőtüzek kialakulását, a kivágott fák gyúlékonnyá válnak. Az amazóniai erdőtüzek augusztusban ugyan enyhe csökkenést mutattak az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest, de még így is a történelmi havi átlag fölött vannak immár a harmadik egymást követő évben az Inpe adatai szerint. Legutóbb ilyen nagymértékű erdőtüzeket az Amazonas brazíliai vidékén 2010-ben jegyeztek fel.

Brazília
erdőírtás

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.