Ugrás a tartalomra

Csehov Három nővére Szabadkán

2021.09.14
16:56
2021.09.14
18:26
Forrás
Pannon RTV
Első bemutatóját tartja pénteken a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata. Ezúttal Csehov: Három nővér című darabját viszi színre Sebestyén Aba, romániai vendégrendező rendezésében.

Csehov Három nővérét már tavaly szerették volna műsorra tűzni, hiszen az lett volna a társulat klasszikus évada – mondta a társulat vezetője. Erre a világjárvány miatt nem volt lehetőség. Ezért örülnek, hogy most sikerült, és végre több színész léphet egyszerre színpadra. Az utóbbi időben ugyanis a járvány miatt kénytelenek voltak kis létszámú darabokat játszani.

Körmöci Petronella, társulatvezető, Szabadkai Népszínház Magyar Társulata: „Ennek viszont az volt az ára, hogy nagyon keményen kellett dolgozni, és dolgozunk a mai napig, hiszen nálunk a produkciós költség nem emelkedett évek óta, és a körülményeink sem javultak, mint ahogy az itt látható. Sőt, ha jobban belegondolunk, minden nehezebb.”

Sebestyén Aba harmadszor rendez a Szabadkai Népszínházban. Mint mondja, régi vágya, hogy ezt a darabot megrendezze. Olyan gondolatokat próbáltak megfogni az előadásban, mint a boldogságkeresés, a magány érzése, az idővel való küzdelem, és milyen fontos kérdéseken múlik az élet sikere. Ezt próbálják vizuálisan és akusztikailag is megjeleníteni.

Sebestyén Aba, rendező, Marosvásárhely: „Próbáltunk úgy együtt gondolkodni, hogy a mából szólaljon meg az előadás, hogy érvényes gondolatokat hordozzon. Ezért egy kortalan világot próbálunk felvázolni. Semmiképp sem akartunk egy korhű jelmezben, korhű díszletben bemutatni ezt az előadást, de korszerűsíteni, illetve erőszakosan a mába sem akartuk hozni.”

Az előadás bemutatóját már az új járványügyi szabályozás szerint tartják, amit már megkapott a színház. Ismét csak a terem harmadában ülhetnek nézők, és kötelező a maszk viselése.

Csehov
Három nővér
Szabadka

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.