Ugrás a tartalomra

Lázár Tibor átvette a Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti-díjat (videó)

2016.09.15
09:23
Lázár Tibor festő kapta a 2016
Lázár Tibor festő kapta a 2016. évi Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti-díjat. A zsűri indoklása szerint a művész alkotásai szorosan kötődnek a szülőföldjéhez, Vajdasághoz, annak gazdag történelmi és kulturális áramlataihoz úgy, hogy megpróbál meghatározni egyfajta regionális identitást is a képzőművészet nyelvén. A hagyományokhoz híven, a Topolyai Napok rendezvénysorozat keretében adták át a Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti-díjat, egyúttal a díjazott művész, Lázár Tibor kiállítása is megnyílt. Lázár Tibor akadémiai festő és képzőművészettanárként is dolgozik. Munkáiban a 19. század második felének polgári kultúráját idézi meg mai stílusjegyekkel ötvözve, mint az utcai művészet és a pop kultúra. Csernik Attila, zsűrielnök, Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti-díj: „Még fiatal gyerek, úgyhogy ez is egy érv, ami mellette szól, és kiforrott egyéniség. A művészetéről én csak annyit mondanék, hogy a poparthoz áll ő legközelebb, egy színes egyéniség és érdekes műveket alkot.” A festő képeivel az identitással foglalkozik. Lázár Tibor, festőművész, Zenta: „A régebbi munkáimban egy személyes identitás problematikájával foglalkoztam, az utóbbi években az identitás kérdésköre áttevődött egy kollektív identitástudatnak a kutatására, ennek a régiónak az identitástudatával foglalkozom.” A Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti-díjat 1973-ban alapították. Ez az egyetlen olyan elismerés, amelyet képviselő-testület alapított. A kilencvenes évek háborús időszakában szünetelt a díj odaítélése. Náray Éva, zsűritag, Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti-díj: „2003-ban kezdeményeztük újra, hogy indítsuk újra ezt a díjat, pontosan azért, mert ennek a díjnak rangja van, mert ezt a díjat olyan vajdasági illetve olyan Vajdasághoz kötődő képzőművészek kapták illetve azóta is kapják meg, akik valóban meghatározó személyiségei a vajdasági képzőművészetnek.”



Lázár Tibor festőművész tárlatát szeptember végéig tekinthetik meg az érdeklődők a topolyai Művelődési Ház kiállítótermében.
díj
festő
Lázár Tibor

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.