Ugrás a tartalomra

Hatodik Szenteleky-Leskovac Műfordítótábor

2021.09.17
17:15
2021.09.17
19:48
Forrás
Pannon RTV
Elkezdődött a hatodik Szenteleky–Leskovac Műfordítótábor a kishegyesi Kátai tanyán. A tizenhat táborlakó a három nap alatt, az elméleti előadások mellett konkrét szövegeken is fognak dolgozni.

Szeptember 17-e és 19-e között tartják az idei Szenteleky–Leskovac Műfordítótábort a kishegyesi Kátai tanyán. A tizenhat résztvevő között vannak középiskolások, egyetemisták, és felnőtt fordítók is.

Kocsis Károly, részvevő, Óbecse:
Már ismerem a helyet, de eljöttem, mert gondoltam, hogy ez egy munkalehetőség lenne.

A táborlakók délelőttönként előadásokon vesznek részt, délutánonként pedig különböző beszélgetések, műhelymunkák lesznek. Radics Viktória volt a tábor első előadója, a fordító kutatómunkásságáról beszélt.

Radics Viktória, műfordító, kritikus, esszéista: „A fordító nem csak nyelvi kutatásokat végez, noha nagyon sok szótárt forgat, úgy kétnyelvű mint egynyelvű szótárakat, és különböző speciális szótárakat, hanem emellett kulturális, és tudományos kutatásokat is végeznie kell ahhoz, hogy az eredeti szöveget megfelelően tudja átültetni, én most a szerbről magyarra történő fordítás problémáiról fogok beszélni, de szerintem ez vonatkoztatható egyéb nyelvekre történő fordításkor is.”

A résztvevők az elméleti előadások mellett, konkrét szövegeken is dolgoznak majd a három nap alatt, mentoraik szakmai irányításával.

Orovec Krisztina, szervező: „Angolosok, és németesek is vannak idén, idén első alkalommal szerveztünk németes szekciót, mert kiderült, hogy erre is van érdeklődés, alapvetően az angolosokat Bakos Petra vezeti, a németeseket Mesés Péter, konkrét szövegekkel fognak ők is foglalkozni, tehát megpróbálják lefordítani, és a mentor pedig útmutatást ad nekik, rámutat a hibáikra, és kisegíti őket a, különböző tükrözési problémák szoktak lenni, tehát ha nem ismerjük eléggé a forrásnyelvet, a mi nyelvünkön nem lesz elég gördülékeny az a szöveg.”

A táborlakóknak a tartalmas előadásokon kívül ingyenes szállást, és étkezéseket biztosítottak a szervezők.

Szenteleky
Szenteleky-Leskovac Műfordítótábor

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.