Ugrás a tartalomra

Nemzetközi Mezőgazdasági- és Vadászati és Halászati Vásár

2021.09.18
09:41
2021.09.18
09:46
Forrás
Magyar Szó
11 órakor megnyitja kapuit Újvidéken a 88. Nemzetközi Mezőgazdasági, illetve az 53. Vadászati és Halászati Vásár, valamint az ökológiai kiállítás.

Az idei vásár hat napig tart, ez alatt az idő alatt 17 országból érkeznek kiállítók. Köztük van az évek óta sikerrel szereplő Olaszország is, a rendezvény idei partnere pedig Csehország. A tömeges esemény megtartását az országos válságtörzs engedélyezte, a biztonságos rendezvényekre vonatkozó protokoll szerint. Az idén közvetlenül csak azok léphetnek be a vásár területére, akik rendelkeznek digitális oltási igazolással, negatív PCR- vagy antigénteszttel. Azok, akik az említett dokumentumok közül egyet sem tudnak felmutatni, a helyszínen ingyen tesztelhetik magukat. 

Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás
Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár
Vadászati és Halászati Vásár
Nemzetközi Vadászati és Halászati Vásár

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.