Ugrás a tartalomra

Kerékpárral a Topolyai-tó körül

2021.09.19
14:17
2021.09.19
15:30
Forrás
Pannon RTV
Mint minden évben, idén is családi kerékpártúrával zárult a Topolyai napok programsorozata. Mintegy 150 kerékpározó gyűlt össze ma délelőtt, hogy együtt biciklizzék körbe a Topolyai tavat.

Szép számban gyűltek össze kerékpárosok a topolyai biciklitúrára. A Felvonulási térről indulva, több helyen megállva, egészen Zobnaticáig kerékpároztak.

Egyesek a kerékpározást a szervezetre gyakorolt pozitív hatása miatt kedvelik, másoknak viszont lelki feltöltődést is jelent.

Lukács Melissza: „Számomra megnyugvást jelent. Le tudok nyugodni, amikor például ideges vagyok és feltöltődök tőle. Ezen a kerékpártúrán először veszek részt, de apával már körbegyalogoltuk egy párszor a tavat.”

 

A túrázók a Topolyai-tó körül kerékpároztak, ahol a legtöbb helyen kiépített szakasz is van. Kucsera Alex élvezte a túrát: „Nagyon jó volt, de egyben fárasztó is.”

 

A kerékpártúrát már tíz éves múltra tekint vissza. A célja, hogy családias hangulatban közösen biciklizzenek végig egy meghatározott útvonalon, ezzel motiválva mindenkit a mozgásra.

Benda Zsolt, szervező: „Már tíz éve szervezem ezt a kerékpártúrát itt Topolyán. Ez egy családi kerékpártúra, ahol mozgósítjuk a topolyai embereket. Tudni kell, hogy régen Topolyán volt egy kerékpár klub, de sajnos a fiatalok kimentek külföldre. Működik, létező, de nem olyan aktív, mint amilyen előtte volt, de ezt a kerékpártúrát mindig megszervezzük.”

A kerékpártúrát a Topolyai napok részeként szervezték meg.

kerékpártúra
Topolya
Benda Zsolt

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.