Ugrás a tartalomra

Lövöldözés a permi egyetemen, többen meghaltak

2021.09.20
16:13
Forrás
MTI
Nyolc ember életét oltotta ki egy 18 éves ámokfutó diák Permi Állami Egyetemen - közölte az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).

Az egészségügyi minisztérium hat halálos áldozatról tud. Az ámokfutásnak 24 sérültje is van, 19-en közülük lőtt sebet kaptak. Hét embert kórházban ápolnak, egyikük állapota súlyos.

A korábbi jelentésekkel szemben a támadó, Timur Bekmanszurov mégsem halt bele az elfogása közben kapott sebesülésébe. Belügyi közlemény szerint ő lőtt rá elsőként az egyetemre kiérkező közlekedési rendőrjárőrre, aki viszonozta a tüzet, majd ártalmatlanná tette és elsősegélyben részesítette a támadót.

Bekmanszurov, aki törvényszéki orvosszakértőnek készült, sajtóértesülések szerint a VKontaktye közösségi oldalon vasárnap közzétett posztjában bevallotta, hogy már régóta készült a támadásra, és már tizedikes korában elkezdett gyűjteni a merényletre. Először a régi iskolája, aztán egy bevásárlóközpont, majd egy pályaudvar ellen akart támadást intézni. Mint írta, mindegy volt neki, csak forgalmas helyről legyen szó. Közölte, hogy tette nem terrorcselekmény, nem áll kapcsolatban terrorszervezettel, nem vallásos és nem politizál. Az állította, hogy népszerűségre sem törekszik és hogy a tervéről senki más sem tudott. Az elkövető leírta, hogyan szerezte be a fegyvertartási engedélyt és hol vásárolta a fegyvert. Közölte, hogy tudta, mit kell válaszolnia pszichológus kérdéseire, és hogy könnyen letette a fegyverbiztonsági vizsgát. A májusi kazanyi iskolai ámokfutást követően a biztonságos fegyvertartást ismételten ellenőrizték nála. "Szétfeszít a düh, el akarok pusztítani mindent, ami az utamba kerül, minél több fájdalmat hagyni ebben a világban, mindenki, akit nem tudok megölni, örökké emlékezni fog erre a napra. (...) A hozzám hasonló söpredék mindent elpusztít körülöttetek, mert a világ elrohadt, ti mind rohadtak vagytok belül" - állt a posztban, amelyet a VKontaktye utólag eltávolított.

Volt osztálytársai "nagyon csendes" fiúként írták le, ugyanakkor tudták róla, hogy érdeklődik a fegyverek iránt.
   

A helyi idő szerint 11 órakor elkezdődött támadás alatt tanárok és a diákok bezárkóztak az előadótermekben a permi egyetemen, vagy megpróbáltak elmenekülni, az ablakon kiugrálva. A tanintézményben az incidens idején mintegy háromezren tartózkodtak.

Az orosz nemzeti gárda megerősítette, hogy Bekmanszurov legálisan jutott lőfegyverhez. Az SZK gyilkosság címen indított eljárást.

lövöldözés

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.