Ugrás a tartalomra

110 éves a horgosi labdarúgás

2021.09.25
11:24
2021.09.25
16:25
Forrás
Pannon RTV
A jubileum alkalmából péntek délután a Horgos 1911 öregfiú csapata a szegedi öregfiúkkal mérkőzött meg egy barátságos mérkőzésen. Emellett megemlékeztek és díjazták a klub egykori vezetőit, játékosait.

110 éves fennállását ünnepli a horgosi klub. Szalma Róbert 30 évig aktívan focizott a horgosi klubnál, ez idő alatt sok szép élménnyel gazdagodott. Szalma Róbert, játékos, Horgos 1911 Labdarúgó Klub: „Mikor megnyertünk az alszövetségi bajnokságot, nagy részben horgosi társaimmal, az egy felemelő élmény volt nekünk, mivel falubeliek voltunk, Mindenki egyért volt a jelszavunk, és tényleg nagyon összetartó csapatunk volt.”

Az elmúlt több mint száz évben sok mindent megélt a horgosi labdarúgás. A legnagyobb eredmények között szerepel, hogy az első ligában is játszottak. Jelenleg első csapattal is rendelkezik a klub, de az utánpótlásra is nagy hangsúlyt fektetnek. Sors Róbert, elnök, Horgos 1911 Labdarúgó Klub: „A klub keretein belül van utánpótlás nevelésünk. A futball 7 és a futball 9, itt vannak az 5 évestől a 12 éves gyerekig. Itt vannak egy negyvenen-ötvenen. Ezen kívül van egy első csapatunk, és vannak a veteránjaink, több veterán csapat.”

A mérkőzést követően emlékplaketteket, okleveleket osztottak ki a klub valamikori játékosainak, vezetőinek.

Horgos
labdarúgás
Horgos 1911
öregfiúk

Kapcsolódó tartalmak

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.