Ugrás a tartalomra

Körömpörkölt főtt a Zorka Helyi Közösségben

2021.09.25
14:40
2021.09.25
16:32
Forrás
Pannon RTV
Szent Mihály-napi körömpörkölt-főzőversenyt szerveztek a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. Idén 22 csapat jelentkezett, hogy összemérje tudását. Az eseményen kirakodóvásár is várta az érdeklődőket.

Főtt a bográcsokban a körömpaprikás a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. Meggyesi Ibolya már visszatérő versenyző. Mint mondja, nagyon szeret főzni és ilyen rendezvényekre járni: „Szeretünk menni a versenyekre, mindenfelé járunk. Fő, most már lassan kész lesz. Két házaspár vagyunk, mi szoktunk menni, 70-en túliak.”

A versenyre nemcsak Szabadkáról, hanem más vajdasági településről, sőt Magyarországról is érkeztek.

Kudlik Zoltán, szervező: „Úgy érzem, hogy a főzőverseny, illetve a hagyományok mellett a kézműves hagyományok ápolása is nagyon fontos.”

A szabadkai önkormányzat támogatta a rendezvényt.

Dr. Pásztor Bálint, elnök, VKT: „A zorkaiak híresek a jó rendezvényekről. Ez a mai egy újabb bizonyíték erre. Az idő is kegyes, ugye a júniusi lángosfesztivált elmosta egy kicsit az eső, ma ez nem fog megtörténni. Az is jó, hogy Magyarországról is jöttek csapatok, a környező önkormányzatokból is vannak csapatok, de a legtöbben innen, a Zorka Helyi Közösségből érkeztek.”

A rendezvényt a Vajdasági Magyar Szövetség zorkai helyi szervezete és a szabadkai 56-os Műhely Civil Szervezete szervezte.

Zorka
Zorka Helyi Közösség
Zorka HK

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.