Ugrás a tartalomra

Az SPD és a CDU/CSU legkésőbb karácsonyra kormányt alakítana

2021.09.26
22:27
Forrás
MTI
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD), és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége is kormányalakításra készül Németországban.

Emellett mindkét politikai erő legkésőbb karácsonyra lezárná a folyamatot - mondták a pártok vezetői, a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után. A ZDF országos köztelevízió által szervezett pártvezetői fórumon Olaf Scholz SPD-s kancellárjelölt és a CDU/CSU jelöltje, Armin Laschet egyaránt megerősítette, hogy a következő szövetségi kormány vezetője akar lenni, és nem kívánja folytatni a nagykoalíciót, a CDU/CSU és az SPD 2013-ban kezdett közös kormányzását. Mindketten a Zöldekkel és a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) kívánnak együttműködni.

Christian Lindner, az FDP elnöke kijelentette, hogy mivel pártja és a Zöldek programja között vannak a legnagyobb eltérések, ezért először nekik kell megállapodniuk arról, hogy miként kormányozhatnak együtt. Annalena Baerbock, a Zöldek társelnöke és kancellárjelöltje egyetértett a javaslattal.

Német Szociáldemokrata Párt
SPD
CDU
Kereszténydemokrata Unió
CSU
Keresztényszociális Unió
Németország
németországi választások

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.