Ugrás a tartalomra

A szerbiai fuvarozók ma kapják meg az állami támogatás hatodik részletét

2021.09.29
14:13
Forrás
Közlemény
Minden cég autóbuszonként 600 eurós támogatást kapott havonta, ami azt jelenti, hogy a mostanival együtt 3600 eurót fizetnek a fuvarozóknak járművenként - jelentette be a pénzügyminiszter.

Siniša Mali hozzátette, ez a részlet egyben az utolsó. 650 vállalat kapja meg a pénzt.

Az állami támogatás a koronavírus-járvány következményeinek enyhítése érdekében bevezetett harmadik gazdasági csomag része. Az illetékes miniszter kitért arra is, hogy év végéig tíz autópálya és gyorsforgalmi út kiépítése a cél.

fuvarozó
támogatás

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 15:18

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.