Ugrás a tartalomra

Véget ért a Szerb Napok Szerbiában nevű rendezvény

2021.09.30
14:55
2021.09.30
16:41
Forrás
Pannon RTV
Az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban ért véget szerda este a Szerb Napok Szerbiában elnevezésű rendezvény.

Az esemény a Drina két oldalát, Szerbiát és a Szerb Köztársaságot köti össze. A sok kihívás ellenére mindkét oldal büszke lehet arra, amit közösen megvalósítottak, mind a kultúra, mind a gazdaság terén - hangsúlyozta beszédében a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke, Željka Cvijanović. Szerbia és a Szerb Köztársaság közötti kapcsolat természetes és megtörhetetlen - mondta záróbeszédében Igor Mirović. A két oldal közötti együttműködés és a közös projektek pedig állandó fejlődést mutatnak - tette hozzá a tartományi kormány elnöke.

Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke: „Büszkék vagyunk arra, hogy együtt dolgozunk a nemzeti értékek megőrzésén, nyelvünk, írásunk, kultúránk megőrzésén. Kulturális tartalmakat osztunk meg egymással. Az alkotók és a képviselőink is gyakran látogatnak Banja Lukára, Újvidékre, hogy mint ahogy ma is, a gazdasági kapcsolatok fejlesztésén dolgoztunk, közös beruházásokat terveztünk az infrastruktúrába, az ipari övezetekbe, az emberek foglalkoztatására, különösen azokon a részeken, ahonnan az emberek elvándorolnak. Nekik különösen szükségük van a közös segítségünkre.”

Szerb Nemzeti Színház
Újvidék
Boszniai Szerb Köztársaság
Igor Mirović

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.