Ugrás a tartalomra

Kórháztűz Romániában, halálos áldozatok

2021.10.01
12:38
2021.10.01
12:44
Forrás
MTI
Halálos áldozatokat is követelő tűz pusztított Romániában a koronavírusos betegeket ápoló konstancai járványkórházban.

A katasztrófavédelem a tűz megfékezése után közölte: kilenc páciens életét vesztette, a kórházat kiürítették.

Az első jelentések szerint a kórház intenzív osztálya gyulladt ki, ahol lélegeztetőgépek működnek. A tragédiáról készült amatőr videofelvételeken az látszik, hogy a kétemeletes épület jelentős részét sűrű füst lepte el, a földszinti kórtermekből a betegek az ablakokon kimászva menekültek. A katasztrófavédelem a szomszédos megyékből is Konstancára küldött tűzoltóegységeket, hogy az oltásban és a betegek kimenekítésében segédkezzenek. A konstancai járványkórház udvarán a tűzoltók mobilkórházat állítottak fel, amelyben elvégzik az evakuált betegek szűrését, és állapotuk függvényében más kórházakba irányítják át őket. Az egészségügyi minisztérium szerint a konstancai járványkórházban 113 beteget kezeltek, közülük tízet az intenzív terápiával.    

Romániában a koronavírus-járvány negyedik hulláma minden korábbit meghaladó ütemben terjed, az újonnan fertőzöttek száma a héten már több ízben rekordot döntött, a kórházak túlterheltek, a Covid-kórházak intenzív terápiás részlegei országszerte megteltek, a szaktárca újabb kórházi részlegek felszabadításával és a szakszemélyzet áthelyezésével próbálja a helyek számát a növekvő igényekhez igazítani.

Az országban az utóbbi évben három másik tragédia is történt a Covid-kórházakban, szintén a kórtermekben használt lélegeztetőgépekkel összefüggésben. Tavaly novemberben a kelet-romániai Karácsonkő (Piatra Neamt) koronavírusos betegeket ápoló kórházának intenzív osztálya gyulladt ki: akkor tízen életüket vesztették. Idén januárban a bukaresti Matei Bals járványkórház koronavírus osztályának egyik kórtermében keletkezett tűz, amelyben négy beteg vesztette életét. Áprilisban oxigénellátás nélkül maradt a bukaresti Victor Babes járványkórház udvarán egy konténerben kialakított intenzív terápiás Covid-részleg, és emiatt három súlyos állapotban lévő koronavírusos páciens meghalt.

tűz
kórház
covid-kórház
halálos áldozatok

Most

11:34, Frissítve: 11:41

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.
21:59, Frissítve: 11:04

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.