Ugrás a tartalomra

A Gyöngyösbokréta és a Durindó előestje

2021.10.01
22:16
2021.10.01
22:21
Forrás
Pannon RTV
A fesztivál ún. nulladik napján a törökbecseiek színes, gazdag programmal várták a közönséget a vajdasági magyar népzenei együttesek, néptánccsoportok és szólisták legnagyobb délvidéki seregszemléjének előestjére.

A Községi Művelődési Ház tanácstermében Borsi Ferenc népzenekutató Kiss Lajos, valamint Bodor Anikó munkásságát mutatta be, melyet a jelenlévők „A délvidéki népzenekutatás úttörői” című fényképkiállítás által is mélyebben átélhettek. Ezt követően a jelenlévőknek Mellár József helyi plébános-esperes a törökbecsei André Károly gyűjtő, helytörténész „Törökbecse köztéri keresztjei” című könyvét mutatta be.

Az alkalmi műsoron fellépett  a mezőtúri Szivárvány citerazenekar, míg Micsik Béla, a Népművészet Ifjú Mestere hangszerbemutatóval készült, melynek keretében a citera mellett, a többi között a különféle hagyományos furulyákat, körtemuzsikát, sőt a tekerőt is megszólaltatta.

Egy biztos, a hétvégén a Tisza- menti kisvárosban minden a népi hagyományápolásról szól majd.

Gyöngyösbokréta
Durindó
Törökbecse
Borsi Ferenc
Micsik Béla

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.