Ugrás a tartalomra

Koszorúzással tisztelegtek az aradi vértanúk előtt Magyarkanizsán

2021.10.06
17:22
2021.10.06
22:25
Forrás
Pannon RTV
Az aradi vértanúk faragott táblája előtt emlékeztek meg a helyiek az 1849. október 6-i eseményekről és az aznap kivégzett áldozatokról a magyarkanizsai Nagytemetőben.

A hagyományokhoz híven a Himnusz eléneklésével kezdődött a megemlékezés, majd Palatinus István plébános megáldotta az emlékművet. Az eseményen az emlékezés koszorúit egyebek mellett a magyarkanizsai önkormányzat, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa, a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői helyezték el.

Kávai Szabolcs helyi történész beszédében ezúttal Török Ignác aradi vértanúról emlékezett meg, illetve ismertette életét.

Kávai Szabolcs történész: „Ő elsősorban nem hadvezérként kezdte az 1848/49-es szabadságharcot, hanem hadi építészmérnökként, a komáromi várat erősítette meg és nagyon jól sikerült a munkálatok sorozata. Ő irányította, vezette ezeket a fontos megerősítési munkálatokat, mert januárban, mikor az osztrák hadsereg gyűrűbe zárta a várat, úgy gondolták pesszimista katonatisztek, hogy nyolc napnál tovább nem tud ellenállni. Négy hónapig kitartott, sőt a dicsőséges 1849-es tavaszi hadjárat során az osztrákok vissza is vonultak a vár környékéről.”

Magyarkanizsa
koszorúzás
Kávai Szabolcs
aradi vértanúk

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.