Ugrás a tartalomra

Így vagy úgy, a nyájimmunitás elérése a cél

2021.10.08
11:24
2021.10.08
18:18
Forrás
Szerbiai RTV
Nem lehetnek ugyanolyan intézkedések a járványhelyzet alatt olyankor, amikor van védőoltás és amikor nincs, mert az azt jelentené, hogy nem hiszünk a védőoltás hatásosságában – emelte ki Ana Brnabić a Szerbiai RTV reggeli műsorában.

A szerb kormányfő elmondta, a járvány akkor ér majd véget, ha elérjük a nyájimmunitást. Brnabić a jelenlegi járványhelyzetről beszélve hozzáfűzte: annak ellenére, hogy szeptember 29-én rekordszámú új fertőzöttet regisztráltak Szerbiában, a járványhelyzet nem kritikus, ez pedig az oltásoknak köszönhető, mivel a beoltottaknál enyhébbek a tünetek és nem kerülnek annyian kórházba. A válságstáb döntéseivel kapcsolatban azt mondta, hogy a szigorúbb intézkedések kevesebb beteget hoznának, de azok feloldása után ismét rohamosan megnövekedne a koronavírusos esetek száma. A járvány ellen egyetlen védekezési mód a védőoltás, ezért a kormány ismét kampányt indít a vakcináció népszerűsítésére - tette hozzá na Brnabić.

„A személyes felelősségről, a polgári felelősségről kell beszélnünk, arról, hogy be kell oltatnunk magunkat, mert a járvány a kollektív immunitás elérésével fog véget érni, ezt vagy úgy érjük el, hogy mindenki megfertőződik, vagy felvesszük a védőoltást. A kettő közül az egyik. Amennyiben korlátozó intézkedéseket vezetünk be, annak ellenére, hogy a vakcina rendelkezésre áll, akkor mindenki azokról fog beszélni. Arról, hogy 17 óráig dolgoznak-e a kávézók, vagy sem, hogy betartják-e az intézkedéseket vagy sem, valamint a felügyelőségek munkájáról, pedig inkább a védőoltásokról kellene beszélnünk.”

Ana Brnabić
koronavirus
koronavírus-járvány
védőoltás

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.