Ugrás a tartalomra

Intenzív Pető kurzus kezdődik hétfőn Zentán

2021.10.08
13:49
2021.10.08
16:24
Forrás
Közlemény
Kéthetes intenzív kurzus kezdődik hétfőn a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő személyek számára Zentán.

A kurzust a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ épületében tartják. Szűrővizsgálatokat is végeznek keddenként és csütörtökönként 14 és 16 óra között a központ épületében. Ezekre az alkalmakra a szakemberek a központi idegrendszer-sérüléssel rendelkező gyerekeket, valamint szklerózis multiplex, Parkinson-kór, stroke, agyvérzés vagy baleset következtében kialakult idegrendszeri sérüléssel élő felnőtteket várnak. A szűrésre egész Vajdaság területéről jelentkezhetnek a Szekeres László Alapítvány munkatársánál a 024/670-010-es telefonszámon.

Pető András
Pető kurzus
Semmelweis Egyetem
Semmelweis Egyetem Pető András Kar
Magyar Nemzeti Tanács

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.