Ugrás a tartalomra

Az aradi vértanúkra emlékeztek Bezdánban

2021.10.10
13:31
2021.10.10
16:41
Forrás
Pannon RTV
A megemlékezést rendhagyó módon, a templomban tartották meg, ezután a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit a helyi művelődési egyesület udvarában.

A megemlékezés a szentimise után a magyar himnusz eléneklésével vette kezdetét.

A résztvevők Zélity Mihály atyával közösen mondtak imát a vértanúkért. Bezdánban is nagy hagyománya van az aradi vértanúk emlékére szervezett rendezvényeknek. A helyiek nagyon fontosnak tartják az esemény üzenetének átadását a jövő generációi számára.

"Az emberek a szabadságvágyukat akarták megélni, szabadok akartak lenni. Mi is napjainkban azért harcolunk és arra törekszünk, hogy szabadok legyünk, hogy valóban önmagunk rendelkezhessünk az életünkről, az életünk menetéről."

A műsor a Szózat eléneklésével zárult. Ezután a helyi művelődési ház udvarában a résztvevők elhelyezték az emlékezés virágait.

Fontos megjegyezni azt, hogy a tábornokok több nemzetiséget képviseltek - mondta az eseményen Botka Csaba, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt tagja.

"Ez tükrözi azt, hogy a szabadságvágy az mindenképpen nem egy nemzethez kötött, hanem több nemzetiségi érdek is."

Az eseményen az emlékezés virágait elhelyezte továbbá a Vajdasági Magyar Szövetség képviseletében Pribilla Attila, zombori segédpolgármester, Jankovich Szilárd, Zombor Város Tanácsának tagja és Csapó Judit, a párt bezdáni szervezetének elnöke is.

aradi vértanú
Bezdán
megemlékezés
koszorúzás

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.