Ugrás a tartalomra

Mesterséges intelligencia a fuvarozásban - kiállunk a magyar cégek érdekeiért!

2021.10.11
18:25
2021.10.11
18:36
Forrás
Közlemény
Schaller-Baross Ernő, a Fidesz EP-képviselője és Deli Andor, vajdasági fideszes EP-képviselő tájékoztatója.

A digitális korban a mesterséges intelligenciával foglalkozó európai parlamenti különbizottság (AIDA) hétfőn meghallgatást tartott a technológiai újítások közlekedésre, fuvarozásra, mobilitásra gyakorolt hatásairól. Schaller-Baross Ernő, a Fidesz EP-képviselője, az AIDA bizottság tagja elmondta: „Ki kell állnunk a magyar vállalatok érdekeiért! A közlekedésben alkalmazott mesterséges intelligencia uniós szabályainak előnyt és nem többletterhet kell jelenteniük a magyar vállalatok számára". Deli Andor hozzátette, hogy ezeket a célokat figyelmen kívül hagyták a közúti fuvarozókra vonatkozó új jogszabályok, az ún. mobilitási csomag elfogadásakor, ami nem csak versenyhátrányt teremtett a kelet-európai fuvarozóknak, de sok esetben harmadik országbeli fuvarozók veszik át helyüket az uniós piacon.

Schaller-Baross Ernő a mai bizottsági ülésen arról kérdezte a jelenlévő szakértőket, hogy melyek azok a legfontosabb technológiai újítások, amelyeket az Európai Uniónak támogatnia kellene annak érdekében, hogy a nyugat- és közép-kelet európai fuvarozási vállalatok egyenlő eséllyel induljanak a gazdasági versenyben. A képviselő arra is rákérdezett, hogy a mesterséges intelligencia mely formáinak alkalmazása jelenthet versenyelőnyt az európai kis-és középvállalatok számára.

„A digitalizáción és mesterséges intelligencián alapuló fejlesztések meghatározóak lesznek a közlekedési szektor minden ágában, így a közúti fuvarozásban is. Ezeknek a technológiai újításoknak széleskörben elérhetőnek és megfizethetőnek kell lenniük annak érdekében, hogy egyenlő versenyfeltételeket biztosítsunk az egységes fuvarozói piacon. Kiemelt figyelmet kell fordítani a fuvarozás és logisztika területén tevékenykedő kis- és középvállalkozásokra" – emelte ki Deli Andor.

„Miközben az Európai Unió stratégiai célként tekint az elektromos közlekedés és az autonóm járműirányítás széles körű terjedésére, a legtöbb magyar fuvarozó cég még nem rendelkezik azokkal a műszaki képességekkel, amelyek a mesterséges intelligencia alkalmazásának globális élvonalába emelhetné"– mutatott rá Schaller-Baross Ernő.

Deli Andor hozzátette: „A Mobilitási csomag elfogadása során nem vették figyelembe a kelet-európai fuvarozó cégek érdekeit, így aránytalan pénzügyi és adminisztratív terheket róttak rájuk, ami negatívan befolyásolja a versenyképességüket. Viszont nem számoltak azzal, a  figyelmeztetések ellenére, hogy a kelet-európai fuvarozók kiszorítása  fennakadásokat fog okozni az ellátási láncban, aminek máris a tanúi lehetünk egyes nyugati tagállamokban".

Schaller-Baross Ernő szerint ez nem csak elszalasztott lehetőséget jelent, hanem számos veszélyt is magában foglalhat a magyar fuvarcégek jövője szempontjából. A politikus kiemelte: „A mesterséges intelligenciát alkalmazó cégek átlag feletti gazdasági növekedésre képesek és jelentős versenyelőnyre tesznek szert a technológia által. A tavaly elfogadott mobilitási csomaggal az Európai Unió cserben hagyta a közép-kelet európai fuvarozókat. Nem hagyjuk, hogy a mesterséges intelligencia uniós szabályai hátrányt jelentsenek a magyar fuvarozók számára".

mesterséges intelligencia
fuvarozás
magyar cég
Deli Andor
Brüsszel

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.