Ugrás a tartalomra

Tanyaszínház volt, van és lesz

2021.10.14
20:28
2022.04.30
10:47
Forrás
Pannon RTV
Megtartotta 26. rendes ülését a Magyar Nemzeti Tanács. A testület megvitatta a Tanyaszínház idei tájolási körútját, valamint döntöttek a szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény Igazgatóbizottságának kinevezéséről is.

A Magyar Nemzeti Tanács 26. rendes ülésén a legnagyobb vita a második napirendi pontnál alakult ki, amikor a testület elnöke, Hajnal Jenő szóbeli beszámolót tartott a Tanyaszínház 2021. évi tájolási körútjával kapcsolatban. A Magyar Mozgalom képviselői közül többen is bírálták a beszámolót, illetve azt, hogy a Tanyaszínház 2021-es turnéja az MNT elnökének felszólítását követően félbeszakadt.

Novák Anikó: „Felfoghatatlan, mert a darab ellen felhozott vádak mondjuk úgy, hogy nevetségesek, alaptalanok. Kerestem, vártam a sok trágárságot, káromkodást, alpáriságot, de alig akadt ilyesmi az előadásban és mondhatjuk azt, hogy az előző évekhez képest elenyésző volt.”

Az üggyel kapcsolatban Kálló Béla, Jászai Mari-díjas színművész is felszólalt, aki korábban maga is tagja volt a Tanyaszínháznak.

„Egyébként a probléma nem idén kezdődött. A probléma évekkel ezelőtt kezdődött, amikor is azt a művészi irányvonalat, amit az Újvidéki Színház, vagy a Kosztolányi Dezső Színház, vagy nem tudom milyen színházak képviselnek, egyszer csak bevittük a Tanyaszínházba.”

Az ülésen a szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény Igazgatóbizottságának kinevezéséről, valamint az intézmény 2021-es évi munka- és pénzügyi tervének jóváhagyásáról is vitáztak a képviselők. Az ellenzék egyebek mellett azt javasolta, hogy a magyar mellett, lehetőség szerint legyen szerb nyelvű oktatás is, hiszen az oda járó gyerekek egyébként nem sajátítják el kellőképpen a szerb nyelvet.

Mengyán Pletikoszity Ildikó: „Egyrészt ez egy szegregált intézmény és az, hogy napjainkban a szegregáció egészen biztosan lendít az elvándorláson továbbra is. Én középiskolásokkal is dolgozom már nagyon hosszú ideje, és nem csak a saját tapasztalatom, hanem felmérések is mutatják azt, hogy sajnos a diákjaink a mai napig nem tanulnak meg, az érettségi szerzésig nem tanulnak meg szerbül és amikor megkérdezzük őket, hogy miért Magyarországon folytatják a tanulmányaikat, akkor az egyik legfontosabb oknak hozzák fel, hogy nem merik bevállalni a szerbnyelvű egyetemi oktatást.”

Az oktatással kapcsolatos felvetésekre Hajnal Jenő, az MNT elnöke is reagált.

„Az a két nyelvű óvodai oktatás, amelyről beszélt, az egy nagyon szép dolog, csak abban a pillanatban, amikor az első osztályba íratják a szülők a gyerekeiket, akkor olyan helyzet elé állítjuk őket, és ezért eddig mi ezt nem tudtuk támogatni, hogy a szülő már ma gyerekét szerb osztályba íratja. Nekünk ennél fontosabb dolog nincs, hogy magyar iskolába kerüljenek a gyerekeink.”

Az MNT ülésén egyebek mellett a Forum könyvkiadó Intézet éves munkatervének és programjának módosítását, valamint a Zentai Magyar Kamaraszínház megbízott igazgatójának kinevezését is véleményezték.

MNT
Magyar Nemzeti Tanács
Vackor
Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény
Hajnal Jenő

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.