Ugrás a tartalomra

Kihirdették az Októberi Díj és a Novemberi Oklevél várományosainak névsorát

2021.10.15
17:00
2021.10.15
19:39
Forrás
Pannon RTV
Kihirdették az Októberi Díj és a Novemberi Oklevél 2021-es várományosainak névsorát Újvidéken, a Városi Képviselő-testület díszülésén.

Az Októberi Díjat olyan személyeknek ítélik oda, akik nagyban hozzájárultak a város gazdaságának és művelődésének fellendítéséhez, a Novemberi Oklevelet pedig azok kapják, akik a demokratikus hagyományok ápolásáért és a város szabad szellemiségének fejlesztéséért tettek sokat.

Idén érkezett az eddigi legtöbb ajánlás az Októberi Díjra, összesen tizenhat. Ebből hármat választott a bizottság: a nemrég elhunyt Jaroslav Pap fotóriportert, Borislav Perić asztaliteniszezőt és paralimpikont, valamint az újvidéki Pavla Savić Műszaki Középiskolát.

Milan Đurić, Újvidék alpolgármestere: „Büszkék vagyunk minden díjra, minden szívélyességre, minden elismerésre, amelyet ki fogunk osztani a javasolt jelölteknek, mert ők polgártársaink, szomszédaink, vállalkozóink, intézményeink és szervezeteink, akik hozzájárultak a város és a közösség népszerűsítéséhez a társadalomban, amelyben élünk. Még egyszer gratulálni szeretnék a jelölteknek, és várjuk őket a városházán.”

Októberi Díj
Novemberi Oklevél
névsor
Újvidék
díszülés
VKT

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.