Ugrás a tartalomra

Fogd be a kutyád, és uzsgyi!

2021.10.17
13:28
2021.10.17
16:37
Forrás
Pannon RTV
Sportolni és közben a házi kedvencünkkel lenni, sőt vele együtt futni - erre lesz egy jó alkalom a Törökkanizsán megrendezésre kerülő Nemzetközi kutyafogathajtó verseny jövő szombaton, október 23-án.

A megmérettetésre bármilyen fajta kutyával lehet nevezni, közel 5 kilométeres távot kell teljesíteni. A verseny mellett különböző programok is színesítik a napot, valamint a kutyákkal is közelebbről megismerkedhet az, aki szeretne.

Karl Ágnes, szervező: „Kínálunk reggelit a versenyzőknek, mert nagyon sokan hosszú utat tesznek meg, hogy részt vehessenek ezen az eseményen. Ezután maga a verseny 11 órakor kezdődik, ezt meg lehet nézni. A helyiek nagyon szeretik és élvezik, mert nem egy szokványos látvány. Izgalmas az, ahogy a kutyák lelkesek, izgulnak, készülnek, indulnának, futnának. A verseny kettő óra körül szokott véget érni. Kettőkor a gyerekeknek lehetőségük van kipróbálni a sportot, ami abból áll, hogy mi a kutyáinkkal és néhány versenyző, aki erre felajánlja a kutyáját, az megengedi, hogy a gyerekek övvel a derekukon, gumis pórázzal fussanak egy kört a kutyákkal.”

Törökkanizsa
Nemzetközi kutyafogathajtó verseny
Karl Ágnes

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.