Ugrás a tartalomra

800 munkást alkalmaz az autóipari vállalat Aleksinacon

2021.10.19
14:59
2021.10.19
17:04
Forrás
Pannon RTV
A hódsági Magna Seating Kft. aleksinaci leányvállalatának ünnepélyes megnyitóján vett részt Aleksandar Vučić.

A szerb államfő az üzem látogatásakor elégedettségét fejezte ki, hogy a dél-szerbiai községben egy olyan autóipari vállalat kezdett dolgozni, amely mintegy 800 munkásnak biztosít majd biztos megélhetést.

Hódság mellett Aleksinacon is megnyitotta leányvállalatát a kanadai székhelyű, autógépkocsik kárpitozásával foglalkozó cég. Szerbiában ez a külföldi vállalat mintegy 2600 dolgozót foglalkoztat. Aleksinacon mintegy 800-an dolgoznak a nyáron beindított üzemükben. A dolgozók mintegy 70 százaléka nő.

Aleksandar Vučić szerb államfő: „Nyílt leszek és elmondom, hogy ennek a gyárnak is mi adtunk támogatást. A szerb állam érdeke, hogy az embereket lakhelyükön foglalkoztassuk. Ezért adtuk a támogatásokat. Azt akarjuk, hogy Aleksinacon 800 embert foglalkoztassunk. Ez nem valósult volna meg, ha többek között nem lett volna az állam támogatása. Tisztázzuk a dolgokat: mindezeknek a jó embereknek nem lenne most munkája, ha a szerb állam nem támogatta volna az üzem megnyitását.”

A szerb államfő elmondta, elégedett a Koszovóban megtartott önkormányzati választások eredményével.

„Senkit sem kényszerítettünk, csak úgy gondoltam, hogy jobb, ha az emberek elmennek szavazni, mintha ezt nem teszik meg. Ezt nem titkoltam, ezt nyíltan kijelentettem. Mi Pristinát vádoljuk, amiért nem tartja be a brüsszeli egyezményt. És akkor mi ne teljesítsük azt? Hogy lépjünk akkor bárki elé és követeljük a brüsszeli egyezmény betartását, vagyis a szerb községek közösségének megalakulását? Ami az urnák elé járult emberek számát illeti, elégedett vagyok. A szerb községekben összehasonlíthatatlanul többen mentek el szavazni.”

Aleksandar Vučić elmondta, a koszovói szerbek lakta településeken a választók 60 százaléka járult az urnák elé, ez azt bizonyítja, hogy óriási volt a motiváció a szerbek között.

Aleksinac
Magna Seating Kft.
Aleksandar Vučić
autóipar
kárpit
ünnepélyes megnyitó

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.