Ugrás a tartalomra

XII. Csaba Ferenc emléktorna Magyarkanizsán

2021.10.23
13:50
2021.10.23
14:02
Forrás
Pannon RTV
10 ország, 33 egyesület, közel 250 birkózójával tartották meg a Magyarkanizsán a XII. Csaba Ferenc Nemzetközi Birkózó Emlékversenyt.

A Magyarkanizsai Gyógyfürdő sportcsarnokában megszervezett tornán, öt korosztályban és három küzdőtéren, a kötöttfogásban alkalmazott szabályok szerint zajlott a verseny. Motiváltan érkeztek a birkózók, hiszen komoly külföldi ellenfelekkel is megmérkőzhettek a szőnyegen. A házigazda magyarkanizsaiak mellett, Szabadka és Zenta ifjú birkózói, és magyarországi versenyzők is voltak. Az első három helyezett éremben részesült, a kiemelt versenyzők pedig különdíjat kaptak. Bővebben a tornáról a Sporthétfőben tájékozódhatnak.

XII. Csaba Ferenc Nemzetközi Birkózó Emlékverseny
birkózó
Magyarkanizsa
Magyarkanizsai Gyógyfürdő

Most

12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.