Ugrás a tartalomra

Kevesebb kisbaba született, többen haltak meg

2021.10.26
10:33
2021.10.26
10:38
Forrás
Magyar Szó
Vajdaság területén az idén január és szeptember között 11 332 kisbaba született, 420-szal kevesebb, mint 2020 azonos időszakában.

Ez 3,6 százalékos visszaesést jelent – áll a Köztársasági Statisztikai Intézet legutóbbi jelentésében, amelyben arra is rámutatnak, hogy szerbiai viszonylatban is megfigyelhető az élve születettek számának csökkenése, ám ebben az esetben 1,7 százalékos. A Statisztikai Intézet közleménye szerint Szerbia területén 45 476 gyermek jött világra az év kilenc hónapjában, 794 újszülöttel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Aggasztó ugyanakkor, hogy januártól szeptemberig az ország területén 93 713 személy hunyt el, 15 268-cal, vagyis 19,5 százalékkal több, mint 2020 ugyanezen időszakában. A múlt év első kilenc hónapjában ugyanis 78 445 elhunyt személyt jegyeztek. Vajdaságban ez alatt az idő alatt 3431 személlyel, vagyis 16,9 százalékkal többen hunytak el, mint egy évvel korábban. 

népesség
népességcsökkenés

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.