Ugrás a tartalomra

A jövő héten fejezik a szelektív lehalászást a Palicsi-tó negyedik szektorában

2021.10.28
12:54
2021.10.28
16:12
Forrás
Pannon RTV
A projekt célja az volt, hogy a halállomány összetételét a megfelelő szintre tudják visszaállítani, hiszen jelenleg az özönfajok dominálnak, amelyek több kárt is okozhatnak a tóban lévő halakban, illetve növényzetben.

A kihalászott halak többsége ezüstkárász volt. A tevékenység az ECOLACUS nevű projekt keretében zajlott. Dobó Márta elmondta, az idei évben kétszer is végeztek lehalászást, először nyáron, illetve most szeptemberben. A Palics-Ludas Közvállalat igazgatója hozzátette, az idén a Palicsi-tó vizének minősége is javult.

Dobó Márta, igazgató, Palics-Ludas Közvállalat: „A projekt megírásakor az volt a feltételezés, hogy közel 120 tonna ezüstkárász van a Palicsi-tó négyes szektorában, mi ennél többet lehalásztunk. Nyilván ez a folyamat nem itt ér véget, hiszen a következő években is tervezzük a lehalászást folytatni, illetve az idei év végéig a halasítás is el fog kezdődni, ez is a terveinkben szerepel, úgyhogy ez is meg fog valósulni.”

Palicsi-tó
Palics-Ludas Közvállalat
lehalászás
Ecolacus projekt
Dobó Márta

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.