Ugrás a tartalomra

Folytatódhat a verbászi evangélikus templom felújítása

2021.11.17
11:56
2021.11.17
16:21
Forrás
Pannon RTV
Folytatódhatnak a verbászi evangélikus templom felújítási munkálatai, Szabadkán pedig Gyermek- és Ifjúsági Központot hoznának létre. Egyebek mellett ezekről egyeztetett Dolinszky Gábor és Potápi Árpád János Budapesten.

A vajdasági Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház püspökhelyettesének és a magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkárnak a megbeszélésén  az evangélikus egyház aktuális helyzetét és az egyház jövőképét is érintették. Az evangélikus egyház elsősorban anyaországi támogatásokból tudja magát fenntartani. A korábbi és a folyamatban lévő renoválások is a magyar kormány támogatásának köszönhetően valósultak meg - számolt be a részletekről Dolinszky Gábor.

„Ahhoz, hogy haladni, fejlődni tudjunk, ahhoz terveket kell kialakítani és ezen tervek megvalósításához anyagi segítséget, támogatást is kérni kell, hiszen egyházunk ezt önerőből nem tudja megvalósítani. Ami öröm és külön, úgy is lehetne fogalmazni, hogy csodaszámba megy, hogy az evangélikus egyházunk az idei évben tudott teológust küldeni a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetbe. Remények szerint néhány év múlva újabb lelkésszel gazdagodik egyházunk. Államtitkár úrral az ő ösztöndíjazásáról is folytattunk megbeszélést hiszen nagy segítség ez a fiatalok számára, hogy ha ösztöndíjban részesülnek.”

Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház
Dolinszky Gábor

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.