Ugrás a tartalomra

A téli szünet kezdetének módosításáról még nem döntöttek

2021.11.19
12:36
2021.11.19
15:58
Forrás
Pannon RTV
November 22-től Szerbia összes általános és középiskolájában a hagyományos módon folytatódik az oktatás - jelentette ki Milan Pašić, az oktatási segédminiszter a Szerbiai RTV reggeli műsorában.

A téli szünidőről még nem született döntés. Ana Brnabić szerb miniszterelnök a B92-nek azt nyilatkozta, ugyan szó esett a téli szünidő kezdetének megváltoztatásáról, valamint az esetleges két héttel korábbi kezdésről, erről azonban a köztársasági válságstáb orvosaival kell egyeztetni. Milan Pašić továbbá arról beszélt, hogy a téli szünet korábbi megkezdése az általános iskolások szüleinek okozza majd a legnagyobb gondot, hiszen meg kell oldaniuk a gyerekek felügyeletét. Az oktatási miniszter helyettese arról is beszélt, hogy a rendkívüli egy hetes szünidő hasznosnak bizonyult a járvánnyal szembeni küzdelemben.

Milan Pašić, oktatási segédminiszter: „Sajnos a fertőzöttek aránya továbbra is magas, így továbbra is ügyelnünk kell minden előírt intézkedésre. Hiszem, hogy azok az intézkedések, amelyeket az előző időszakban a válságstáb ülésén elfogadtak, bizonyos eredményeket hoztak. November 22-től, hétfőtől a Szerb Köztársaság területén található összes általános és középiskola tanulója az első, vagyis a közvetlen tanítási modell szerint fog tanulni, ami azt jelenti, hogy minden osztály együtt lesz.”

téli szünet
téli szünidő
Milan Pašić

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.