Ugrás a tartalomra

Desiré 2021

2021.11.19
21:19
2021.11.20
17:41
Forrás
Pannon RTV
Nagy József rendezésében nyolc afrikai táncos produkciója nyitotta az idei Desiré fesztivált Szabadkán. Az idei nemzetközi regionális kortárs színházi fesztivál A történelem és te alcímet viseli.

Változatos és igényes programmal készültek, november 29-ig 15 előadás és két koncert lesz látható a Kosztolányi Dezső Színházban és a Jadran színpadon.

Telt házzal indult az idei Desiré fesztivál. Jegyeket már rég nem lehet kapni, csak ha valaki lemondja. Idén a járványhelyzet miatt nem lesz fesztivál klub, viszont izgalmas koncertek és előadások várják az érdeklődőket.

Urbán András, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója: „Mindig jó, ha vannak nagy nevek, de nem foglalkozunk különösebben ezzel, ami a Desiré fesztivált illeti. Persze Nagy József úgy járhat erre a fesztiválra, mintha hazajönne, azzal, hogy az Omma című előadás már tavaly kellett volna, hogy játsszon a fesztiválon, de sajnos a covid és a pandémia miatt nem sikerült, de az idén sikerült.”

Az Omma című előadásban a nyolc afrikai táncos a tánc gyökereit, a mozdulat eredetét kutatja. Feltevése, hogy a tánc együtt született meg az emberiséggel, ily módon a tánc, amelyet a színpadon látunk, közös és univerzális.

Nagy József rendező: „Ez volt a témánk, hogy a táncnak az ős gyökereit megérezzük és hogy ebből csináljunk egyfajta kortárs rituálét, és úgy gondoltam, hogy ezt a témát afrikai táncosokkal tudom legjobban megoldani. Most már úgy érezzük, ők is meg én is, hogy jól gondoltam.”

Nemcsak Szabadkáról, a környékről is sokan időben megvették a jegyeket a fesztiválra.

Ivánovity Laura, Magyarkanizsa: „Imádom a Desiré fesztivált, évek óta jövök minden évben. Nagy Józsefre, amióta jön, próbáltam jegyeket kapni, idén, amikor hallottam, hogy jön, már mindenkit sokkoltam, hogy szerezzen jegyeket, nem volt egyszerű, de megoldottuk és nagyon boldog vagyok.”

A fesztivál idei programjáról a fesztivál hivatalos oldalán tájékozódhatnak.

Desiré
Desiré Central Station Fesztivál
színház
Urbán András
Nagy József
nyitás
Desiré Central Station nemzetközi regionális kortárs színházi fesztivál

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.