Ugrás a tartalomra

Žarko Lazetić a TSC új vezetőedzője

2021.11.29
18:24
Forrás
Pannon RTV
A szakember már részt is vett a topolyai csapat első edzésén. Lazetić egyébként a Metalac vezetőedzője volt, innen érkezett a TSC élére.

Első interjújában azt mondta, boldog, hogy a TSC edzője lehet, egy olyan csapaté, amely európai szintű, ez pedig mint mondta, a csapat akadémiai rendszeréből is látható. Zsemberi János, a TSC elnöke örömét fejezte ki az új edző kapcsán és mint mondta, Lazetić új energiát hoz majd a csapatnak. Žarko Lazetić a szerdai kupameccsen ül majd le először a TSC kispadjára, ekkor a Kolubarával játszanak a nyolcaddöntőben hazai pályán.

TSC
Topolya

Most

11:34, Frissítve: 11:41

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.