Ugrás a tartalomra

Kovács Elvira: Minden politikai szereplőnek konstruktívan és jóhiszeműen kell fellépnie

2021.11.29
19:05
Forrás
Magyar Szó
Az uniós csatlakozási folyamat sikeressége érdekében minden politikai szereplőnek konstruktívan és jóhiszeműen kell fellépnie - mondta Kovács Elvira a köztársasági parlament mai ülésén.

A Vajdasági Magyar Szövetség képviselője hozzátette, végre kell hajtania az EU-s közvetítők és a képviselőház által szeptemberben zajló pártközi párbeszéd során meghatározott intézkedéseket. Rámutatott, hogy 2019 folyamán az EP által közvetített pártközi párbeszéd 3 fordulójára került sor a köztársasági képviselőházban, ezen a kormányzó többség és az ellenzék képviselői, valamint a civil társadalom képviselői is részt vettek. Mint mondta, a pártközi párbeszéd célja a 2020. június 21-én megtartott választások feltételeinek javítása volt.

Kovács Elvira
Európai Unió
csatlakozás

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.