Heim Pál, a modern magyar gyermekgyógyászat úttörője

Az ő nevéhez köthető többek között a gyermekápolónői képzés megalapítása, a gyermekorvosi prevenció előmozdítása; Heim Pál kutatásának középpontjában többek között a csecsemőkori táplálkozás zavarai, a fehérvérsejtek sajátosságai, a szervezet folyadék- és sóforgalmában bekövetkezett változások, valamint az anyatej és a vitaminok fontossága álltak. Szószólója volt az egyetlen természetes táplálási módnak, a szoptatásnak. Nem csak az akkori kor legkorszerűbb módszereivel bizonyította kutatásainak igazságait, de azokat cikkeivel is széles körben propagálta.

Heim Pál 1875-ben született Budapesten. Középiskolai tanulmányait is itt végezte. Orvosi tanulmányait azonban már a svájci Lausanne-ban kezdte, de a Budapesti Tudományegyetemen szerzett orvosi oklevelet 1897-ben, majd 1901-ben a budai Irgalmasrendi Kórház gyermekosztályának főorvosává nevezték ki.

Ekkoriban német nyelven publikált tanulmányaiban korát megelőzve mondta ki, hogy a hasmenéses, sorvadt csecsemő anyagcseréjének összeomlásában az egyik döntő mozzanat a víz és a konyhasó arányának felborulása. 1907-ben a budapesti egyetem orvosi karán A gyermekkori betegségek szemiotikája című tárgykör magántanára lett.

Részt vett az első világháborúban, ahol a katonai járványkórház parancsnoka volt, majd 1916-tól a székesfővárosi csecsemőkórház főorvosa, 1918-ban az anya- és csecsemővédelem országos biztosa lett.

Kiemelkedő szerepet játszott az anyák és csecsemők védelmére létrehozott Országos Stefánia Szövetségben, a szervezet orvosi bizottságának elnöke is volt. Fontosnak tartotta a megelőző, felvilágosító és nevelő munkát.

Kezdeményezésére 1916-ban indították el a gondozóképzést a Központi Védőnőképző Iskolában, életre hívva a gyermekápolónői iskolát. Itt végeztek 1921-től a nagy megbecsülést élvező, a köztudatban Heim nővéreknek hívott gondozók.

1918-ban nyilvános rendes tanárrá nevezték ki a pozsonyi egyetem gyermekgyógyászati tanszékére, de a megszálló csehszlovák hadsereg elől menekülniük kellett. Az egyetemet átmenetileg a magyar fővárosba helyezték át, ahol az 1921/22-es tanévben ő lett a rektor.

Létrehívója az Erzsébet Tudományegyetem Baráti Egyesületének, valamint az Egyetemi Tudományos Szövetség Orvosi Szakosztálynak, amely pályadíjjal jutalmazta a legjobb dolgozatokat. A gyermekklinika átmenetileg a Fehér Kereszt Gyermekkórházban működött.

Az 1923/24-es tanévben Pécsre költözött, az ott töltött évek klinikusi, kutatói és oktatói munkásságának legtermékenyebb szakasza volt. Szakmai cikkei mellett szívesen írt az Orvosi faluzás Baranya megyében és hasonló népszerűsítő munkákat.

Nem ismert „rangon aluli” témát, a gyermeknevelés és az egészségügyi személyzet milyenségének kérdései mindig foglalkoztatták. Ez a sokoldalúsága is magyarázza páratlan népszerűségét.

1929 őszén egykori mestere, Bókay János nyugalomba vonulásával meghívták a pesti Gyermekklinika élére. A meghívást elfogadta, bár Pécset otthagyni sajnálta. Székfoglalóját A gyermekorvostan jelentősége és tanítása címmel tartotta. Néhány hónappal kinevezése után, tragikus hirtelenséggel, 54 évesen tüdőgyulladásban elhunyt 1929. október 23-án.

A főváros vezető gyermekintézete, a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézet 1957 óta viseli a magyar gyermekgyógyász, egyetemi tanár nevét.