Ugrás a tartalomra

Legördült a Desiré fesztivál függönye

2021.11.30
18:47
2021.12.01
12:13
Forrás
Pannon RTV
A budapesti Átrium színház előadásával zárult a tíznapos Desiré fesztivál Szabadkán. A nemzetközi regionális kortárs színházi fesztiválon idén többek közt Zürichből, Pirotból és Zágrábból is voltak előadások.

Az idei fesztivált a Mefisztó című előadás zárta Alföldi Róberttel a főszerepben, Urbán András rendezésében. A zenés kortárs kabaré nyomokban Klaus Mannt tartalmaz, igazából néhány motívumot és az író által felvetett problematikát.

Urbán András, a Kosztolányi Dezső Színház igazgatója: „Egy sajátos világtörténeti rendszerben játszódik, de ez mind a Klaus Mann Mephistója, nem fordítja át a regényt, nem is illusztrálja, de azért ez egy másik előadás.”

Jászay Tamás kritikus évek óta visszajáró közönsége a Desirének. Szegedről utazik az előadásokra, idén hármat sikerült beilleszteni az idejébe.

„Ami miatt átjárunk, az főleg a Desiré hangulata, meg ennek az egész dolognak a működése, az étosza. Mert az elmúlt tizenvalahány évben, amióta létezik a Desiré, biztos vagyok benne, hogy sikerült egy olyan márkanevet létrehozni, amire muszáj odafigyelni.”

Az idei fesztivál hosszabb volt a megszokottnál és az összes előadás telt házzal ment.

Desiré
Desiré Central Station Fesztivál
Kosztolányi Dezső Színház
Alföldi Róbert
Mefisztó
Urbán András

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.