Ugrás a tartalomra

Kosztolányira emlékeznek ma Szabadkán (videó)

2017.03.29
14:34
Kosztolányi Dezső Irodalmi Napot tart ma a Szabadkai Városi Könyvtár
Kosztolányi Dezső Irodalmi Napot tart ma a Szabadkai Városi Könyvtár. Az író 132 éve ezen a napon született. 2005-ben a Magyar Nemzeti Tanács döntése alapján, a vajdasági magyar könyv és olvasás napjává hirdették.   A középiskolás diákok műhelymunkán vettek részt. Fő témájának a Négy fal között című kötetet választották, amely 110 éve jelent meg. Tóth Ugyunka Krisztina, tanuló, Svetozar Marković Gimnázium: „Erre a versenyre a tanárnőnk hívott minket. Azt mondta, hogy mindenképp nézzünk utána Kosztolányi életrajzának, illetve a Négy fal között című kötetnek.” kosztolanyi-head Az író, költő, műfordító, újságíró munkássága a mai napig útmutató sok fiatal számára. Tóth Laura, tanuló, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium: „Mivel a jövőben újságírással szeretnék foglalkozni, és egy nagy példakép számomra Kosztolányi, úgyhogy a mindennapom részese.” Kosztolányi Dezső 1885-ben született Szabadkán. 18 éves korában Budapestre költözött. Bognár Irén, főkönyvtáros, Szabadkai Városi Könyvtár: „Arra is kíváncsiak voltunk, mint könyvtárosok, hogy olvassák-e Kosztolányit. Mennyire időszerű, mennyire szeretik? És megpróbáltunk erre is fényt deríteni. Szerintünk ilyenkor nagyobb az érdeklődés Kosztolányi iránt. Persze ez természetes. Hiszen Szabadkának ez az esemény egy központi eseménye.” A Kosztolányi-emlékparkban megkoszorúzták az író szobrát és emléktábláját.



Szabadka
Városi Könyvtár
Kosztolányi Dezső

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.