Ugrás a tartalomra

Az AIDS elleni küzdelem világnapja van

2021.12.01
16:41
2021.12.01
17:39
Forrás
Pannon RTV, Tanjug, neak.gov.hu
120 HIV-fertőzöttet vettek nyilvántartásba idén Szerbiában, közülük 34-en lettek AIDS-esek, heten pedig meg is haltak a Batut Közegészségügyi Intézet adatai szerint.

Az újonnan regisztrált betegek száma kétszer annyi, mint a tavalyi év azonos időszakában. Dr. Vickó Ferenc egészségügyi államtitkár elmondta, hogy a koronavírus-helyzet nem befolyásolta a HIV-fertőzöttek kezelésének minőségét. December 1-jét még 1988-ban, az AIDS elleni küzdelem jegyében elsőként nyilvánították egészségügyi világnappá. Az Egészségügyi Világszervezet e nap alkalmából lehetőséget kíván teremteni a HIV fertőzés és az AIDS-el összefüggő megbetegedések elleni közös fellépésre és a nemzetközi szolidaritás jegyében a betegséggel élők támogatására.

Vajdaság területén 1985-ben regisztrálták az első HIV fertőzést. Azóta 786 személynél mutatták ki a vírus jelenlétét, amiből 47-et az idei év folyamán fedeztek fel. Az AIDS betegség szövődményeinek következtében egy személy hunyt el idén a tartományban.

Az egészségügyi szervezetek mellett számos civil egyesület is foglalkozik a HIV fertőzéssel kapcsolatos ismeretterjesztéssel. A JAZAS Ifjúság 25 éve dolgozik fiatalokkal a nemi úton terjedő betegségek megelőzésének érdekében, illetve tanácsadással és támogatással. Velibor Maksimov, aktivista, JAZAS Ifjúság, Újvidék: „Vannak aktivista tevékenységeink is, amelyek által a fiatal önkénteseink részt vesznek nyilvános akciókban, amivel nemcsak a HIV, az AIDS és a nemi úton terjedő fertőzésekkel és betegségekkel foglalkoznak, hanem általános társadalmi témákkal is, mint például a diszkrimináció, amin ugyancsak a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében dolgozunk és a multikulturalizmus támogatásán is.”

A HIV fertőzés esetében is a legfontosabb szempont a megelőzés, a kockázatos szexuális és egyéb viselkedés kerülése, elsősorban az óvszer helyes használata. Ha fennáll a kockázat, fontos az ellenőrzés, mivel ha időben felfedezik a vírust, manapság már sikeresen kezelhető a betegség. Dr. Svetlana Ilić, járványügyi szakorvos, Vajdasági Közegészségügyi Intézet: „A legfontosabb, hogy időben diagnosztizálják a fertőzést, és hogy időben az infektológus felügyelete alá kerüljenek, aki később előírja a kezelés. A HIV pozitív személy mindig egy adott időben, egy adott mennyiségű orvosságot kell, hogy kapjon. Így minden esély megvan egy tisztességes élethez. A terápia minden HIV pozitív páciens számára elérhető, és teljesen ingyenes.”

Aki kockázatos, védekezés nélküli szexuális kapcsolatot létesít, vagy gyakran cserél partnereket, ajánlott, hogy tesztelje magát. Az ellenőrzés ingyenesen és névtelenül végezhető a tartományi és községi közegészségügyi intézetekben, egészségházakban, és számos szervezet is végez szűréseket.

HIV
HIV-teszt
HIV szűrés
aids
AIDS
dr. Vickó Ferenc

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.