Ugrás a tartalomra

Iskola a kertben, kert az iskolában

2021.12.02
21:22
2021.12.02
21:34
Forrás
Pannon RTV
Az Iskola a kertben, kert az iskolában elnevezésű program keretében az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolában a héten kertet avattak, ahol a diákok és a tanárok különféle fűszer- és gyógynövényeket termesztenek majd.

Ezekről a növényekről nem csak gyakorlati ismereteket szereznek a tanulók, hanem fel is dolgozzák, illetve értékesítik őket.

Zsenge levendulabokrokat ültettek nemrégiben a diákok ebbe a parcellába az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán. A friss ágyásokban a levendula mellett más olyan növény is lesz, amelyeket az iskola konyháján tudnak majd hasznosítani.

A kertészkedés remek csapatépítő foglalkozás, és kézzelfogható eredményei is vannak a jó munkának. A kertben nevelt növényekkel karácsonyra már ünnepi süteményeket és mézeskalácsot is tudnak majd ízesíteni az iskola konyháján.

Az iskolában tavaly szeptember óta diákszövetkezet is működik, aminek köszöhetően egy teljes termelési, feldogozási és értékesítési lánc alakulhat ki a kertészkedéshez kapcsolódóan is.

A kert mellett magaságyásai is vannak most már az iskolának az Iskola a kertben, kert az iskolában elnevezésű programnak köszönhetően. A kert ünnepélyes átadására kedden került sor. A pályázat sikerében komoly szerepe volt a Zentai Kertészek Egyesületének is.

A kert és a magaságyások kialakításában a Petőfiseknek nagy segítséget nyújtottak az óbecsei Bratstvo Általános és Középiskola tanárai és diákjai is.

Iskola a kertben kert az iskolában
Óbecse
Potrebić Tőzsér Gabriella
Lengyel László
Vicsek Annamária

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.