Ugrás a tartalomra

Nem lesz élelmiszerhiány Szerbiában

2021.12.03
10:50
2021.12.03
11:36
Forrás
Tanjug
Ezt Branislav Nedimović, a szerb mezőgazdasági miniszter mondta.

Kiemelte, a fogyasztókat védik a drágulástól, de ha kell, további intézkedéseket is bevezetnek. A miniszter kiemelte, a szerb kormány megvédte a fogyasztókat a kenyér árának emelkedésétől hat hónapon keresztül, befagyasztotta annak árát. Ez a hét eleje óta vonatkozik a kristálycukor, a liszt, az olaj, a disznóhús és a tej árára is a következő két hónapban. A tárcavezető hozzátette, a kormánynak több eszköze is van, amelyekkel szükség esetén beavatkozhat és megvédheti a fogyasztókat. Ezek ugyan nem olyan népszerűek a modern, liberális gazdaságban, viszont most zavar van a világpiacon - mondta a mezőgazdasági miniszter.

élelmiszer
élelmiszer-ellátás
Branislav Nedimović

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.