Ugrás a tartalomra

Várhelyi Olivér: Az EU és a Nyugat-Balkán összetartozik

2021.12.06
12:42
2021.12.06
12:57
Forrás
MTI
A gazdasági és fejlesztési terv szerint mintegy 30 milliárd eurónyi beruházás jut a nyugat-balkáni régióba.

A nyugat-balkáni régió gazdasági, társadalmi és kulturális szempontból az Európai Unióhoz tartozik, közösek a történelmi gyökerek, "egymástól függünk". Erről Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős magyar tagja beszélt egy budapesti nemzetközi konferencián.

A bővítés a jövő kulcsa? című rendezvényt, amely az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat része, az igazságügyi tárca és a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet szervezésében tartották a Magyar Tudományos Akadémia épületében.

"A bővítési politika Európa stratégiai választása saját fejlődésére, ezért az unió jövője szempontjából is kulcsfontosságú, milyen együttműködést tudunk szomszédainkkal kialakítani" - hangsúlyozta a magyar bővítési biztos.

Várhelyi Olivér szerint az európai perspektíva a reformok, a konfliktusok utáni konszolidáció legnagyobb hajtóereje, ellenállóbb és erősebb társadalmak kiépülését hozza magával a nyugat-balkáni régióban. Hozzátette: az európai út hosszú távon gazdasági, társadalmi jólétet eredményez.

"Az EU csak akkor válhat erősebbé, ha teljes mértékben integrálja a Nyugat-Balkánt. A biztonságot, a stabilitást és a jólétet csak Európa tudja itt hosszú távon biztosítani. A Magyarország uniós csatlakozásakor, 2004-ben megfogalmazott kritériumok ma is érvényesek, ugyanakkor szükség volt arra, hogy az új Európai Bizottság prioritásként határozza meg a bővítést, mert a folyamatot ki kellett mozdítani a holtpontról" - fogalmazott Várhelyi Olivér.

A magyar biztos kiemelte, hogy négy alapelv lefektetésével sikerült visszaszerezni a nyugat-balkáni térség országaiban az EU-csatlakozás támogatását, ami tavaly lehetővé tette, hogy egyes tárgyalási fejezetekben felgyorsuljanak az egyeztetések.

"Meghatároztunk egy gazdasági és fejlesztési tervet is, amely mintegy 30 milliárd eurónyi beruházást visz a nyugat-balkáni régióba, ami egyharmada a teljes régió GDP-jének. Azt reméljük, hogy a beruházásokból további GDP-egyharmad realizálódik" - mondta.

Mint elhangzott, a zászlóshajóprojektek közé tartozik az energiaipar, a közlekedés, a zöldebb energiaforrások megteremtése, a széles sávú, nagy teljesítményű hálózatok építése.

A biztos megjegyezte, hogy a régió hat országa közös piac létrehozását vállalta az EU felé tavaly novemberben. A régió felé meghatározott járványcsomag 3,3 milliárd euró értékű, az unió 3,3 millió adag vakcinát is biztosított a Nyugat-Balkánon élők számára.

"A Nyugat-Balkánnak a csatlakozás felgyorsítása érdekében további reformokat kell megvalósítania, elsősorban az emberi és kisebbségi jogok érvényesítése, a működő piacgazdaság tekintetében" - mondta végül Várhelyi Olivér.

A konferencia felszólalói között szerepel mások mellett Jadranka Joksimović szerb európai integrációs miniszter, Deli Andor vajdasági európai parlamenti képviselő és Gasper Dovzan szlovén külügyi államtitkár.

Várhelyi Olivér
bővítés
Európai Unió
Nyugat-Balkán

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.