Ugrás a tartalomra

Az omikron ellen három adag kell a Pfizer/BioNTech-vakcinából

2021.12.08
16:36
Forrás
MTI
Teljes oltás és frissítő oltás, azaz három adag szükséges a koronavírus okozta betegség ellen a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével kifejlesztett védőoltásból a vírus omikron nevű változatának semlegesítéséhez.

Ezt a két társaság a laboratóriumi vizsgálatok előzetes eredményei alapján közölte.

A vizsgálatok kimutatták, hogy a két adagból álló teljes oltás nem gátolja kellőképpen a Covid-19 kialakulását, ha az omikron variáns okozza a fertőzést, de a súlyos lefolyású betegségtől megvéd. A vakcina harmadik dózisa viszont a huszonötszörösére emeli az úgynevezett semlegesítő antitest titerek számát a teljes oltáshoz képest, és így megfelelő védelmet biztosít az omikronnal szemben.

Ugyanakkor a német biotechnológiai vállalkozás és az amerikai gyógyszeripari vállalat tovább folytatja az omikron elleni úgynevezett változat-specifikus vakcina kifejlesztését. Terveik szerint ha a magasabb szintű és hosszabb ideig tartó védelem érdekében módosítani kell az EU-ban csaknem egy éve használt vakcinát, akkor március végére elérhetővé tehetik az omikronhoz igazított oltóanyagot. Továbbá azzal számolnak, hogy 2022-ben négymilliárd adag oltást tudnak előállítani.

omikron
koronavírus
Pfizer/BioNTech

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.