Ugrás a tartalomra

Szijjártó: az észak- és nyugat-európai országok továbbra sem akarják az EU-bővítést

2021.12.18
11:54
Forrás
MTI
Kijózanító volt a vita: az észak- és nyugat-európai országok továbbra sem akarják az EU-bővítést - írta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán az Európai Tanács e heti ülésein elhangzottakra reagálva.

Mint írta, a nyugat-balkáni országok ezúttal sem kapták meg a céldátumokat. A szerbekkel megnyitott négy újabb tárgyalási fejezet - a 35-ből - pedig csak sovány vigaszt jelentett.

Hangsúlyozta: az EU kezd visszacsúszni oda, hogy a brüsszeli Nyugat-Balkán-politika kioktatásból, leckéztetésből és szankciókból áll. Ez nem túl fantáziadús megközelítés, ráadásul veszélyes is - közölte. Ha valakik, akkor mi, magyarok jól emlékezünk arra, hogy milyen tragikus következményei szoktak lenni annak, amikor a nyugati világ büntetni akarja a Nyugat-Balkánt.

Szijjártó Péter megjegyezte, az új német külügyminiszter a napokban például Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság vezető politikusát fenyegette szankciókkal. Ha lesz ilyen javaslat, meg fogjuk vétózni - közölte. Bővítés és nem szankciók: erről kell szólnia az EU nyugat-balkáni politikájának a jövőben - írta Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter
EU
Európai Unió
bővítés

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.