Ugrás a tartalomra

Animációs- és koncertfilmet tervez a Juhász zenekar

2021.12.20
14:04
2023.01.20
10:48
Forrás
Pannon RTV
Animációs filmeket és koncertfilmet tervez készíteni a Juhász zenekar a közeljövőben. A zenekar vezetője elmondta, a járvány ellenére számos koncerten, turnén vehettek rész ebben az évben, és több technikai eszközt is sikerült beszerezniük.

Sikeres évet zárhat a Juhász zenekar a világjárvány ellenére. Tavasszal készítették el a Tudom én már című gyerekeknek szóló lemezüket, amelyet Vajdaság-szerte több mint tíz helyszínen mutattak be. A gyerekek nagy örömmel fogadták a dalokból összeálló meséket. A fellépéseken készült videófelvételekből egy koncertfilmet, illetve turnéfilmet terveznek készíteni.

Juhász Gábor, vezető, Juhász zenekar: „A lemezről készülnek majd kis animációs filmek is, amelyek a különböző számokat mutatják majd be videó formában, animáció formában. Tehát ez egy rajzfilmszerű dolog lesz, ahol a Juhász zenekarnak a zenéje fog szólni, és rajzfilm formájában megelevenednek ezek a figurák, amelyeket Szalai Attila grafikus rajzolt le még a borítóra.”

Eszközbeszerzés szempontjából is fontos volt az elmúlt időszak a zenekar számára. Tavaly a magyar kormány támogatásával egy kisbuszt tudtak vásárolni, ami már idén nagyban segítette a munkájukat, hiszen sokat turnéztak Magyarországon, Erdélyben és Vajdaság-szerte.

Juhász Gábor, vezető, Juhász zenekar: „Meg tudtuk újítani a technikai parkunkat is, hiszen mikrofonokat vásárolhattunk. A vonóshangszerekre csíptetős mikrofonokat tudtunk vásárolni, illetve drótnélküli énekmikrofont, és hangszermikrofont is, amelyek jelenleg a csúcskategóriát képviselik ebben a műfajban, a koncert műfajban.”

A jövő évre nézve is komoly tervei vannak a Juhász zenekarnak. A legközelebbiek az említett videók és animációs filmek elkészítése, valamint februárban a Vajdasági Népzenei Találkozó megszervezése.

Juhász zenekar
Juhász zenekar
Juhász zenekar
Tudom én már
Tudom én már...
Juhász Gábor
Juhász Gábor
Juhász Gábor
Juhász Gábor

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.