Ugrás a tartalomra

Mosolyog, tapsol és egyre jobban érzi magát Olivér

2021.12.22
17:11
2021.12.22
21:11
Forrás
Pannon RTV
A bajmoki Pál Gajódi Olivér múlt héten, pénteken töltötte be második életévét. A gyermek már születése óta komoly harcokat vív az egészségéért a családjával együtt.

Vidám kacajok szűrődtek ki a bajmoki Pál Gajódi család gyermekszobájából.

Olivér éppen a kedvenc rajzfilmjét nézte. A kisfiú születésnapjára egy plüssmackót kapott a látogatásunkkor.

Gajódi Tímea: „Olivérnek pénteken volt a második születésnapja, amit szombaton tartottunk meg. Szűk családi körben tartottuk, szóval csak a mamák, taták és a testvéremék voltak jelen. Nagyon tetszett neki a torta, a lufik is. Először, mikor meglátta, akkor megijedt a lufiktól, de aztán megtetszettek neki azok is.”

Gajódi Tímea elmondta, habár még szükségesek a különböző orvosi felszerelések a kisfiú szobájában és aludnia is csak lélegeztetőgéppel szabad, mégis látszódik, hogy állapota folyamatosan javul, Olivér erősödik.

„Nagyon sokat fejlődött március óta, mióta megkapta a génterápiás kezelést. Sokkal többet gügyög is, megtartja a fejét, mikor az ülőkorzettbe rakom. Ül, most már egy percnél tartunk és nagyon bízunk benne, hogy ez több is lesz. Nagyon sok a fejlődés. Most már megszoktuk egymást és örülök, hogy végre együtt lehetünk és én is el tudom látni a gyermeket. Nagyon szépen köszönöm, aki bármilyen módon segített.”

Olivér továbbra is kapja a kezeléseket, havonta járnak gyógytornára Magyarországra.

A kisfiút továbbra is lehet támogatni a 3030-as telefonszámon, melyre a 848-as kódot kell küldeni, valamint a Budi Human oldalán található bankszámlaszámra is lehet pénzt utalni. A Vajdasági Jótékonysági Licit csoportban továbbra is több gyermek számára zajlanak a gyűjtések. Aki teheti, Olivér mellett más gyermekek gyógyulását is támogathatja.

Pál Gajódi Olivér
Bajmok
Zolgensma

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.