Ugrás a tartalomra

Díjazták a legsikeresebb szabadkai cégeket

2021.12.23
15:35
2021.12.23
16:56
Forrás
Pannon RTV
Olyan cégeket jutalmaztak, amelyek 2021-ben kiemelkedtek tevékenységükkel. A rendezvényen a jubiláris díjakat is kiosztották.

Díjakat adott vállalkozásoknak a szabadkai Körzeti Gazdasági Kamara.

A régió gazdaságának fejlődésére gyakorolt kiemelt tevékenységéért kapott díjat több észak-bácskai cég. A szabadkai Jovište, a magyarkanizsai Visa-Prom és a topolyai Sat-Trakt vállalkozás is díjazva lett az eseményen. Külön elismerésben részesült Aleksandar Vasić, a szabadkai Adam-Šped System tulajdonosa. A rendezvényen olyan vállalkozásokat is elismertek, amelyek több évtizede léteznek és sikeresek.

Apró Zoltán, igazgató, Previ, Szabadka: „Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a Körzeti Gazdasági Kamara elismerésben részesített bennünket. Ennek az alapja, hogy 30 éve dolgozunk szabadkai és észak-bácskai piacon. Remélem, hogy a következő 30 évben is ugyanilyen dinamikusak és sikeresek tudunk lenni.”

A szabadkai Cim Gas 30 éves munkáját is díjazták. Kern Csaba, a vállalkozás igazgatója elmondta, nagy elismerés ez számára, a jövőben is szeretné, ha a vállalkozása helyt állna a piacon, azonban ez már a fiatalabb generáción fog múlni. „Minden kitüntetés az embert váratlanul éri. Ez is váratlanul ért, nagyon jól esett, mert 30 év munka van ebben. Az én munkám és a csapatnak a munkája. Ez egy elismerés, hogy jól dolgoztunk. Örömmel tölt el bennünket, hogy nagyon sok lakásban mi adjuk komfortot Szabadkán, Vajdaságban, egész Szerbiában. Nagyon sok intézmény fűtését, hűtését megoldottuk, funkcionál.”

Azokat a vállalkozásokat díjazták ezúttal, amelyek 2021-ben kiemelkedtek a többi cég közül. Mitar Nikolić, a Regionális Gazdasági Kamara vállalkozói parlamentjének elnöke: „Minden évben alaposan kísérjük, illetve az évben fellendülő cégek eredményeit figyeljük meg. Számunkra, a bizottságnak nagyon nehéz dolga volt a díjak odaítélésében. Remélem, hogy nem sértettük meg a magánszemélyeket és a cégeket.”

Mitar Nikolić hozzátette, elismerés jár minden vállalkozásnak, aki a koronavírus idején helyt áll, hiszen ez egy nehéz időszak, különösen a gazdaságban dolgozóknak.

Körzeti Gazdasági Kamara
elismerések
Aleksandar Basić
Apró Zoltán
Kern Csaba
Mitar Nikolić

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.