Ugrás a tartalomra

Megérkezett az MTVA-székházába a Ferenc pápa által megáldott szobor

2021.12.23
22:21
2022.05.03
20:22
Forrás
MTI
A gyermek Jézust és Szent Józsefet ábrázoló bronzszoborra licitálni lehet majd, a befolyt összeg a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekeket segítő Regőczi Alapítványhoz kerül.

A Ferenc pápa által megáldott Názáreti Szent József-szoborral a katolikus egyházfő a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányát támogatja - hangzott el csütörtök este az M1 aktuális csatornán.

Az M1 tudósítása szerint Gedő Ágnes, a Vatikáni Rádió magyar adásának szerkesztője segített abban, hogy a szobor Ferenc pápa elé kerüljön és azt megáldja. A pápa a szerdai audiencián áldotta meg a szobrot, majd a felajánlást a vatikáni külképviselet egyik diplomatája hozta Rómából Magyarországra.

Az M1 riporterétől az MTVA székházában Siklósi Beatrix, a Jónak lenni jó! jótékonysági akció projektvezetője, a Kossuth rádió csatornaigazgatója vette át a szobrot. Elmondta: felveszik a kapcsolatot a Regőczi Alapítvánnyal, hogy együtt találják ki, miként történjen az árverés, azért, hogy - mint fogalmazott - "nagyon jó kezekbe" kerülhessen a Ferenc pápa által megáldott szobor.

A közmédia jótékonysági műsora, a Jónak lenni jó! vasárnap késő esti zárásáig több mint 345 millió forint gyűlt össze a Regőczi Alapítványt támogatására. A jótékonysági szervezetet Áder János köztársasági elnök és felesége idén tavasszal hozta létre a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekek segítésére.

Szent József-szobor
Jónak lenni jó!
Ferenc pápa

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.